2020. február 1., szombat

Kendall Ryan: Az éjszaka ura


Kendall Ryan
Az éjszaka ura


Eredeti cím: Mister Tonight
Eredeti megjelenés éve: 2018
Magyarországi megjelenés éve: 2019


Ez ​volt életem legkínosabb éjszakája. Pedig én nem „olyan” lány vagyok. Mondom, hogy nem. Talán egy kicsit.

Tudod, amikor az alaposan becsípett csaj a harmincadik születésnapját ünnepli a két legjobb barátnőjével, akik persze boldog házasok. Minél többet ittam, annál jobban vágytam rá, hogy valami vakmerő dologgal ünnepeljek.

És vakmerő alatt azt a szexi és vonzó fickót értem, aki öltönyben álldogált a bárpult mellett. Ismered ezt a fajtát: magas, sötét, jóképű és úgy tud nézni. Biztosra vettem, hogy nem egy kasztba tartoztunk, de eleget ittam ahhoz, hogy az ilyesmi már ne érdekeljen. Nem vagyok kövér, azt hiszem, de azért könnyen meg lehet állapítani, hogy szeretem a sült krumplit.

Végül is elvitt magával, és életem legforróbb szülinapi légyottjában volt részem. Vagyis, addig, amíg hirtelen és váratlanul meg nem álltunk.

Semmihez sem fogható, amikor a legnagyobb vágtádat félbeszakítja egy vékony kis hang: „Mit csinálsz az apukámmal?”

Ó, öljetek meg! Legalábbis akkor így gondoltam.

Aztán kiderült, hogy a fickó, akivel életem legszenvedélyesebb éjszakáját töltöttem, nem más, mint az újdonsült főbérlőm.



\m/(-.-)\m/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése