2015. december 31., csütörtök

Christopher Moore: A leghülyébb Angyal


Christopher Moore
A leghülyébb Angyal
- Pine Cove 3 -


Eredeti cím: The Stupid Angel: A Heartwarming Tale of Christmas Terror
Eredeti megjelenés éve: 2005
Magyarországi megjelenés éve: 2006


A Télapó halott. És ha ő meghalt, akkor a karácsonynak is annyi. Vagy mégsem?

„Mennyei Atyánk. Josh Barker vagyok, a Worchester Street 671. alatt lakom, Pine Cove-ban, Kaliforniában, irányítószám: 93754. Ma este láttam Télapót, ami klassz, és köszönöm is, de aztán egyből megölték egy ásóval, szóval attól félek, hogy idén nem lesz karácsony, pedig jó voltam, amit látsz is majd, ha megnézed Télapó listáját, szóval ha nem nagy gond, életre keltenéd Télapót és rendbe hoznád a karácsonyt?”

Micsoda szerencse, hogy épp a helyszínen tartózkodik Raziel, a Biff evangéliumából is ismert angyal, hogy teljesítse a rábízott karácsonyi küldetést. Képességeihez mérten hozzá is kezd az ünnepi csoda végrehajtásához, de hát nem véletlenül tartják Razielt a Mennyek leghülyébb angyalának.

Ami ebben az évben boldog karácsony helyett az álmos kaliforniai kisvárosra vár, azt Raziel biztosan nem fogja a legjobban sikerült csodái között számon tartani.



\m/(-.-)\m/

Christopher Moore: A Melankólia-öböl buja bestiája


Christopher Moore
A Melankólia-öböl buja bestiája
- Pine Cove 2 -


Eredeti cím: The Lust Lizard of Melancholy Cove
Eredeti megjelenés éve: 1999
Magyarországi megjelenés éve: 2014. október 7.


A kaliforniai Pine Cove kisvárosának pszichiátere egy haláleset miatt úgy dönt, pácienseinek antidepresszáns helyett placebót ad, így aztán természetesen – vagy inkább mesterségesen – a helyi kocsma látogatottsága jelentős növekedésnek indul.

A baj csak az, hogy a forgalom fellendítése érdekében meghívott blueszenész szomorú akkordjai egy kolosszális, Steve névre hallgató tengeri szörny figyelmét is felkeltik, amely monstrum, nos, odavan a tartálykocsikért.

A morózus Pine Cove hirtelen felpezsdül, különösnél különösebb események követik egymást, és a helyi rendőr, aki fű alatt még füvezik is, kénytelen összeszedni magát, hogy kiderítse, mi történik.



\m/(-.-)\m/

Christopher Moore: Ördögöd van!


Christopher Moore
Ördögöd van!
- Pine Cove 1 -


Eredeti cím: Practical Demonkeeping
Eredeti megjelenés éve: 1992
Magyarországi megjelenés éve: 2001


Mindenkinek van ördöge, télen is, nyáron is. Van, aki tagadja, van, aki nem tud róla, sőt olyan is akad, aki büszke rá.

Hősünk, Travis, a kiugrott papnövendék szeretne megszabadulni ördögétől, akit egyedül ő láthat, a többiek csak akkor, ha… de ezt úgyis megtudják.



\m/(-.-)\m/

2015. október 24., szombat

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946


Radnóti Miklósné
Gyarmati Fanni
Napló
1935-1946


Megjelenés ideje: 2014. december 5.


Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni gyorsírásos naplójában örökítette meg házasságának éveit. A napló magánéletének dokumentuma, teljes nyíltsággal beszél minden problémájáról.

Az első bejegyzéseket 1935-ben egy fiatal, huszonhárom éves nő vetette papírra, aki éppen házasságra készült szerelmével.

Az utolsó lapokat 1946-ban egy még mindig nagyon fiatal, mindössze harmincnégy éves asszony írta, aki akkor tudta meg, hogy két évvel korábban megözvegyült, férjét 1944-ben megölték.

Ezután még hét évtizedet élt. Úgy őrizte Radnóti Miklós emlékét, hogy hallgatásával vette körül.



\m/(-.-)\m/

2015. szeptember 6., vasárnap

Bill McCay: Kirajzás


Bill McCay
Kirajzás
- Stargate 4 -


Eredeti cím: Reconnaissance
Eredeti megjelenés éve: 1998
Magyarországi megjelenés éve: 1998


Fényévekre az otthontól és alig egylépésnyire a pokolhoz, Jack O'Neill és Daniel Jackson a csillagkapu hitehagyott harcosai belemerülnek egy csalóka paradicsom örömeibe, ahol az idegenek háborúja megpecsételheti egy halandó sorsát.

Ballas telepesei nem az első érkezők, és nem látják őket szívesen.

Miután Hathor meghalt és gyilkos űrhajója megsemmisült, az abydosi menekültek nyerik el az első kolonizációs jogot. Azonban álmuk a lakatlannak hitt Ballas bolygóról merő rémálommá változik az ott élő bennszülött faj jóvoltából, amely ragadozó ösztönökkel rendelkezve küzd túléléséért – és megszállottan igyekszik totális uralmat szerezni a csillagkapu felett.

Csak O'Neill és Jackson képes megállítani ezeket a fegyveres vérengző harcosokat. Ám azzal, hogy meghiúsítják ellenségeik végső célját, megfosztják magukat az utolsó reménytől is, hogy élve hazatérhessenek.



\m/(-.-)\m/

Bill McCay: Bosszú


Bill McCay
Bosszú
- Stargate 3 -


Eredeti cím: Retribution
Eredeti megjelenés éve: 1997
Magyarországi megjelenés éve: 1998


A Csillagkapu története folytatódik. O’Neil ezredesnek és Daniel Jacksonnak szembe kell néznie Hathor bosszújával.

A lázadás visszaadta az abydosiak szabadságát, de egy váratlan árulás veszélybe sodorja az új szövetséget.

Nyomor és éhínség köszönt a városokra, káosz uralkodik az utcákon. Megérett az idő, hogy a feldühített Hathor seregei visszatérjenek, és leigázzák a világot.

Az istennő ezúttal egy olyan félelmetes fegyverrel rendelkezik, amilyet a lázadók el sem tudnak képzelni. A vérszomjas Hathor tervei túllépnek a csillagkapun.



\m/(-.-)\m/

Bill McCay: Megtorlás


Bill McCay
Megtorlás
- Stargate 2 -


Eredeti cím: Retaliation
Eredeti megjelenés éve: 1996
Magyarországi megjelenés éve: 1997


A Csillagkapu története folytatódik. O’Neil ezredesnek és Daniel Jacksonnak szembe kell néznie Hathor bosszújával.

A lázadás visszaadta az abydosiak szabadságát, de egy váratlan árulás veszélybe sodorja az új szövetséget.

Nyomor és éhínség köszönt a városokra, káosz uralkodik az utcákon. Megérett az idő, hogy a feldühített Hathor seregei visszatérjenek, és leigázzák a világot.

Az istennő ezúttal egy olyan félelmetes fegyverrel rendelkezik, amilyet a lázadók el sem tudnak képzelni. A vérszomjas Hathor tervei túllépnek a csillagkapun.



\m/(-.-)\m/

Bill McCay: Lázadás


Bill McCay
Lázadás
- Stargate 1 -


Eredeti cím: Rebellion
Eredeti megjelenés éve: 1995
Magyarországi megjelenés éve: 1997


Ré halálával az Abydos népe felszabadult. Azonban hamarosan rá kell jönniük, hogy új barátaik kihasználják őket.

Az amerikai hadsereg felismeri a bolygón található érc hihetetlen jelentőségét, és megállapodást köt egy bányatársasággal a kitermelésére. A társaság emberei azonban még Ré munkafelügyelőinél is kegyetlenebb körülmények között dolgoztatják a bányákban az Abydosiakat…

Eközben Ré birodalmának távoli részén hatalmi harc folyik a hadurak között. Thot, Ré legfőbb írnoka életre kelti Hathort, a macskafejű istennőt, aki nyolcezer éve nyugszik egy föld alatti sírkamrában. Hathor, miután megtöri a hadurak hatalmát, egy gigantikus méretű csatahajón elindul, hogy megtudja, mi történt a napistennel…



\m/(-.-)\m/

2015. augusztus 22., szombat

Jojo Moyes

"Elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy igazán szeressünk valakit."

- Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél


\m/(-.-)\m/

Jojo Moyes: Az utolsó szerelmes levél


Jojo Moyes
Az utolsó szerelmes levél


Eredeti cím: The Last Letter from Your Lover
Eredeti megjelenés éve: 2011
Magyarországi megjelenés éve: 2012


Ellie századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba szerelmes. A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét,

Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából.

Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes – olykor erotikus – képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb szerelmes levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon egymásra találtak-e végül?



\m/(-.-)\m/

2015. augusztus 2., vasárnap

Böszörményi Gyula: 3... 2... 1...


Böszörményi Gyula
3... 2... 1...
- Rémálom könyvek 3 -


Eredeti megjelenés éve: 2009


A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött, valami felébredt, s aki mert, az szembenézett vele.

A 6… 5… 4…-el Lilith sorsa – amit az olvasók szavazatai határoztak meg – a teljes magány lett. Miután elveszítette a szüleit és a legjobb barátait, démonvadásszá vált, s az ő kezébe került a Város jövője.

Most pedig elérkezett a végső visszaszámlálás utolsó néhány pillanata. Ebben a kötetben Lilith története ismét csak úgy folytatódik, ahogy azt az olvasók akarták. A Város teljhatalmú ura a Fenevad, aki démonlégiói élén uralkodik, rabszolgasorba taszítva az embereket. Csupán néhány kisebb grufti osztag tart még ki, őrizve és csendben terjesztve a Tudást arról, hogy van még remény.

Legalábbis, míg áruló nem férkőzik közéjük!

S mikor eljön az igazság pillanata, kiderül, hogy a gruftik, darkok és gótok, kiknek éjfekete szeme valóban látja a köztünk élő démonokat, képesek lesznek-e kitartani, vagy maguk is a Sötétség hatalmába kerülnek. Óra kattan, mutatója rezzen: az éj legsötétebb órája jött el.



\m/(-.-)\m/

Böszörményi Gyula: 6... 5... 4...


Böszörményi Gyula
6... 5... 4...
- Rémálom könyvek 2 -


Eredeti megjelenés éve: 2008


2008. Budapest.

A 9… 8… 7…-tel valami elkezdődött! Valami felébredt! Még mindig azt hiszed, hogy ez csak játék? Reménykedsz, hogy téged nem érint? Akkor most nézz mélyen a borítón lévő lány szemébe és… Gondolkozz végre el!

Nem mondhatom, hogy vedd bátran a kezedbe ezt a könyvet, hisz Lilith majd úgyis vigyáz rád.

Úgy tűnik, ebben a városban mindenki csak önmagára számíthat!

Annyit mondhatok, ha olvasni kezded, a tüdődben most is legyen annyi levegő, hogy még időben kiálthass: „Exi ab seo!”



\m/(-.-)\m/

Böszörményi Gyula: 9... 8... 7...


Böszörményi Gyula
9... 8... 7...
- Rémálom könyvek 1 -


Eredeti megjelenés éve: 2007


A gruftik köztünk élnek. A gruftik feketére festik a szemhéjukat, jelezve: ők látják a köztünk-bennünk élő démonokat!

Képzelj el egy olyan Budapestet, ahol a 3/b-ben lakó tatát alkesz démonok gyötrik, mióta elveszítette a feleségét.

A negyedik emeleten élő, 16 éves lányt egy asmo démon arra kényszeríti, hogy mindennap vegyen valamit a plázák egyikében.

A konditermek naponta zsúfolásig telnek kopasz, nagyképű, az értelmes gondolatot izomból megvető srácokkal, akikben sargatanas démonok égetik a kalóriát és az érző lelket. Oldalukon vihogó lánykák, kiknek vállán uncubus démon röhög.

A sötét kapualjban egy srácot hernyó démon kábít bugyutává, hogy többé ne fájjon neki a csakis mammon pénzdémonnak élő szülei érzéketlensége…

… Éjjel hőzöngő, ordítozó nők és férfiak áldoznak a sabathanoknak – az értelmetlen gyűlölködés démonainak – utcán, téren, autóban, focimeccsen, kocsmában, vagy a saját otthonaikban…

Képzelj el egy ilyen Budapestet! Vagy talán nem is kell elképzelned? A 9… 8… 7… feltárja a valóság alatt meghúzódó igazságot, amit a gruftik rég látnak.

A 9… 8… 7… vészterhes visszaszámlálás. Mire véget ér, kinyílik a szemed…



\m/(-.-)\m/

Devlin Haynes: Jégnász


Devlin Haynes
Jégnász
- Vérvonal 3 -


Eredeti megjelenés éve: 2009


Harriet Paxton hisz a különös jóslatokban, a végzetben, az elrendeltetésben. Maga sem tudja, miként sodródott jelenlegi helyzetébe, de érzi, hogy eddigi élete hamarosan visszafordíthatatlanul megváltozik.

Elveszettnek hitt nővére, Lorna, az FBI különleges ügynöke egy merőben új világot mutat meg neki, de ő is csak kérdez, s válaszokat senki sem ad.

De mi az a Jégnász, amit még Lorna is rettegve emleget?

Miféle iszonyatot tartogat számukra a sors? Mi köze a Vérvonal számítógépes játékának a történetekhez?

És miért hiszi azt mindenki, hogy Edison Khallen áll a torrance-i gyilkosságok hátterében?



\m/(-.-)\m/

Devlin Haynes: Vérző csipkebokor


Devlin Haynes
Vérző csipkebokor
- Vérvonal 2 -


Eredeti megjelenés éve: 2009


Harriet Paxton fájdalmasan döbben rá, hogy semmi nem az, aminek látszik.

Brutális gyilkosságok tartják rettegésben a kaliforniai kisváros, Torrance lakóit, és mindenki arról suttog, hogy egy vérszomjas vámpír garázdálkodik közöttük.

A félresikerült Éjmámor bulit követően Edisont keresi a rendőrség, őt gyanúsítják a rémtettekkel, és Harrynek döntenie kell, elhiszi-e a szóbeszédet vagy kitart a látomásai mellett és megpróbálja bizonyítani különös megmentője ártatlanságát.

Ám eközben újabb, sötétebb álmok tartják rettegésben, és ő maga is elbizonytalanodik.

Valóban jól teszi-e, ha egy vámpír mellé áll? Lehet, hogy élete hibáját követi el? Vagy élete nagy lehetőségével él?



\m/(-.-)\m/

Devlin Haynes: Éjmámor


Devlin Haynes
Éjmámor


Eredeti megjelenés éve: 2009


Harriet Paxtont különös álmok gyötrik: szédítő zuhanás, rohanás, menekülés, mámor száguldás. Egy éjszaka viszont arra riad fel, hogy valaki az imént járt a háló­szo­bájában. Legyengültnek, kimerültnek érzi magát, és a nyakán rovarcsípések vörös foltjait észleli… vagy vámpírfogak lenyomatait?

Van közük mámoros álmainak ahhoz a titokzatos, sápadt arcú, új szomszédhoz, aki csak éjszaka mutatkozik?

Valóban egy vámpír költözött volna a napfényes kali­for­niai városkába?

Vajon köze van azokhoz a szokatlan eseményekhez, melyek váratlanul megbolygatják a nyugis hétköznapokat?

És mit tartogat az a titokzatos buli, az Éjmámor, amelyre Harriet és barátnői meghívót kapnak? Miért ez a baljós előérzet?



\m/(-.-)\m/

2015. május 3., vasárnap

Dr. Kevin Dutton: Sikeres és bölcs pszichopaták


Dr. Kevin Dutton
Sikeres és bölcs pszichopaták
Élettanulságok szentektől, kémektől és sorozatgyilkosoktól


Eredeti cím: The Wisdom of Psychopaths
Eredeti megjelenés éve: 2012
Magyarországi megjelenés éve: 2013


Pszichopaták: sorozatgyilkosok, kíméletlen erőszaktevők, merénylők és vérszomjas gengszterek. A könyvek és filmek világában „A bárányok hallgatnak”, a „Péntek 13” vagy a „Dexter” főhősei.

A valóságban azonban a pszichopaták köztünk élnek: orvosok, ügyvédek, cégvezetők vagy haditengerészek. Nem ismerik a félelmet, hatalmas az önbizalmuk, remekül összpontosítanak és maradéktalanul végrehajtják a feladataikat. Valljuk be, a pszichopaták vonzó személyiségek.

De vajon mi különbözteti meg az önfeláldozó tűzoltót vagy az életmentő sebészt a sorozatgyilkostól? Miben rejlik a vonzerejük, mit tanulhatunk tőlük, s hogyan fedezhetjük fel a bennünk rejtőző pszichopatát?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ a téma világhírű szakértője szigorúan ellenőrzött börtönökben, keleti kolostorokban, laboratóriumokban és a harctéren, miközben valódi Hannibal Lectereket faggat, sőt, egy életveszélyes kísérletben maga is megtapasztalja a pszichopata-lét sötét oldalát…



\m/(-.-)\m/

2015. április 25., szombat

A. M. Jenkins: Éjjeli utazás


A. M. Jenkins
Éjjeli utazás


Eredeti cím: Night Road
Eredeti megjelenés éve: 2008
Magyarországi megjelenés ideje: 2009. november 9.


A fiú arra kényszerül, hogy váratlanul útra keljen.

Erőt kell gyűjtenie, hogy szembeszálljon legsötétebb félelmeivel…

Cole számára az élet kötéltánc.

A napfény a halálos ellensége: egyetlen hiba elég hozzá, hogy csapdába essen és egy koporsó fedelét bámulja belülről az örökkévalóságig…



\m/(-.-)\m/

2015. április 24., péntek

Richelle Mead: A végső áldozat


Richelle Mead
A végső áldozat
- Vámpírakadémia 6 -


Eredeti cím: Last Sacrifice
Eredeti megjelenés éve: 2010
Magyarországi megjelenés éve: 2011


Ezúttal maga Rose Hathaway kerül őrizet alá, és nem is akármiért. A vád: a morák királynőjének, Tatjanának meggyilkolása. Az örökmozgó dampyrt azonban apja, az extravagáns öltözködéséről és titokzatos kapcsolatairól ismert és hírhedt Abe Mazur megszökteti a fogdából.

Rose így Dmitrijjel nekivág a nagyvilágnak, hogy elrejtőzzön rosszakarói, valamint a királyi udvar testőrei elől. Rose persze nem tűrheti tétlenül, hogy valaki a nyakába varrta a gyilkosságot, és nyomozni kezd az igazi tettes után. Ehhez azonban meg kell találnia a királynő neki írt levelében említett utolsó Dragomir-leszármazottat.

Eközben barátnője, Lissa, az Udvar politikai intrikái közepette a királyi trón várományosai között találja magát…

Kiben bízhatnak, miközben halálos ellenségeik nyújtanak segítséget, és barátaik árulják el őket? Ki fogja meghozni a végső áldozatot a családért, a szerelemért és a túlélésért?



\m/(-.-)\m/

Richelle Mead: Örök kötelék


Richelle Mead
Örök kötelék
- Vámpírakadémia 5 -


Eredeti cím: Spirit Bound
Eredeti megjelenés éve: 2010
Magyarországi megjelenés éve: 2011


Rosemarie Hathaway soha nem a nyugodt természetéről volt híres, de most különösen nagy bajba keveredik. Pedig olyan jól indul minden. A Montana erdejében megbúvó Szent Vlagyimir Akadémián sikerrel és figyelemre méltó eredményességgel teszi le gyakorlati záróvizsgáját, megszerezvén az értettségét és elkötelezettségét bizonyító hűségjelet, mely a morákat vigyázó dampyr testőrök büszkesége. Ezt követően azonban megindul a lavina…

Lissa Dragomir hercegnő segítségével annak a Viktor Daskovnak a kiszabadítását tervezi, akit ők maguk juttattak a vámpírok börtönébe. A vállalkozást bonyolítja, hogy az élőhalott strigává lett Dmitrij nem csak szerelmével üldözi Rose-t, hanem egyenesen az életére tör.

Vajon sikerül-e Rose-nak kiderítenie, miként lehet a strigává vált vámpírokat visszahozni az életbe? S ha igen, eltűnik-e belőlük nyomtalanul a gyilkos ösztön? És vajon képes-e felőrölni a strigáktól való örökös félelem a morák és dampyrok közti szoros kapcsolat erejét?



\m/(-.-)\m/

Richelle Mead: Véreskü


Richelle Mead
Véreskü
- Vámpírakadémia 4 -


Eredeti cím: Blood Promise
Eredeti megjelenés éve: 2009
Magyarországi megjelenés éve: 2010


Rose, a montanai Szent Vlagyimir Akadémia dampyr testőrtanonca az érettségi előtt nemcsak a biztonságos akadémia, de az Egyesült Államok területét is elhagyja, hogy felkutassa strigává változtatott szerelmét, Dmitrijt.

Az Oroszországba, Szibéria déli részére tévedt Rose-t szerelmén kívül ígérete hajtja: nem hagyhatja életben az élőhalottá, kegyetlenné vált kedvesét. Meg kell ölnie őt…

Oroszországban azonban minden más, mint az óceán másik oldalán. Rose nemcsak strigákba botlik, de találkozik a morák ember-szövetségeseivel is, az Alkimistákkal, megismerkedik Dmitrij családjával, összefut egy lélekmágus-árnyékcsókolta kötelék-párossal, ráadásul állandóan a nyakán lóg egy vélhetően illegális kereskedelmet folytató, láthatóan kivételes hatalommal bíró üzletember is, Abe Mazur.

Képes lesz-e Rose végrehajtani ígéretét vagy (szó szerint) feladva életét maga is strigává lesz?

Netán egy élőhalott vérszajhája?

Ki ez a titokzatos Abe, a vénember?

S ha mindez nem volna elég, meg tudja-e menteni a távolból barátnőjét, Lissát egy ellenséges bűbáj hatásától?



\m/(-.-)\m/

Richelle Mead: A halál csókja


Richelle Mead
A halál csókja
- Vámpírakadémia 3 -


Eredeti cím: Shadow Kiss
Eredeti megjelenés éve: 2008
Magyarországi megjelenés éve: 2010


Rose Hathaway egy hónap múlva tölti be a tizennyolcadik életévét, közeledik nagykorúságának, és érettségijének időpontja is. Ez utóbbi feltétele egy kemény, hathetes terepgyakorlat, amit minden végzős dampyr testőrtanoncnak végre kell hajtania egy-egy főnemesi mora vámpír mellett.

Rose nehezen összepontosít feladatára, hisz nem csak elhunyt barátja, Mason jár vissza kísérteni őt, még az a Viktor Daskov is feltűnik, aki korábban Rose barátnőjének, a lélekmágus Lissa Dragomirnak életére tört.

Ráadásul a főnemesi diákok intrikáikkal akaratukon és tudtunkon kívül utat nyitnak a Szent Vladimir Akadémiába a gyilkos és kíméletlen élőhalott strigák előtt.

Rose körül pedig egyre nagyobb a zűrzavar.



\m/(-.-)\m/

Richelle Mead: Dermesztő ölelés


Richelle Mead
Dermesztő ölelés
- Vámpírakadémia 2 -


Eredeti cím: Frostbite
Eredeti megjelenés éve: 2008
Magyarországi megjelenés éve: 2010


Rose Hathaway élete tele van gondokkal. Nem elég mindaz a nehézség, amit dampyr testőrtanoncként kell átélnie, ráadásul oktatója, a vonzó Dmitrij valaki másra vetett szemet. A köztük lévő szoros kapocs miatt pedig Rose folyton akkor hallja legjobb barátnője, Lissa Dragomir gondolatait, amikor az barátjával, Christiannal enyeleg.

A Szent Vlagyimir Akadémiát azonban megtámadják az élőhalott strigák, akik korábban több királyi vérű nemesi családot lemészároltak. Így az iskolának a legjobb dampyr testőrökre van szüksége, többek közt Rose anyjára, a legendás, ám szigorú Janine Hathaway-re.

Az idei sítábor kötelező, ám Idaho hótól csillogó lankái csak látszólag biztonságosak. A könyörtelen strigák halálos veszélyt jelentenek mindenki számára, és Rose-nak cselekednie kell.

De a hősiességnek mindig ára van.



\m/(-.-)\m/

Richelle Mead: Vámpírakadémia


Richelle Mead
Vámpírakadémia
- Vámpírakadémia 1 -


Eredeti cím: Vampire Academy
Eredeti megjelenés éve: 2007
Magyarországi megjelenés éve: 2009


A világsikerű sorozat első kötetében Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül.

Az akadémia falain belül a két lánynak különböző viszálykodással, rosszindulatú pletykákkal, tiltott szerelemmel és fenyegetésekkel kell megbirkóznia.

De mindketten tudják, hogy a legnagyobb veszély a kapukon kívülről leselkedik rájuk.



\m/(-.-)\m/

Levy L. Smith: Elrabolt szív


Levy L. Smith
Elrabolt szív
- Dark Love 3 -


Eredeti megjelenés éve: 2010


Mit tennél, ha nyom nélkül eltűnne valaki, akit szeretsz? Hogy viselnéd, ha a barátnőid elárulnának? Mennyire fontos számodra a bizalom? Mit áldoznál fel azért, hogy megmenthess valakit, aki már számtalan alkalommal kockáztatta érted az életét?

Luke elveszett. Donnie arra gondol, hogy a fiú elszökött tőlük, ám Sandra biztos benne, hogy más van a háttérben. Keresni kezdik a fiút, és ezzel kezdetét veszi a pokoli fogócska. Sandra eltökélten, minden akadályon áttörve kutat Luke után, és közben nem is sejti, hogy a démonok csalinak használják a fiút…



\m/(-.-)\m/

Levy L. Smith: Az üldözött


Levy L. Smith
Az üldözött
- Dark Love 2 -


Eredeti megjelenés éve: 2009


Érezted már úgy, hogy a szerelmeddel nem vagytok egy hullámhosszon? Vívódtál már két fiú között? Képes lennél elfelejteni a múltad? Mit tennél, ha úgy éreznéd, hogy a sorsod megfojt?

Sandra Palmernek meg kellett halnia. Ám szerelmének, Donnie-nak köszönhetően vámpírként feltámadhatott. A vérszívó lét azonban nem is annyira idilli, mint ahogy azt sokan gondolják. A lánynak muszáj elfojtania az emlékeit ahhoz, hogy még véletlenül se sodorja veszélybe a szeretteit. Sandra azonban képtelen elfogadni a sorsát, és lázadásként titokban meglátogatja az édesanyját. Legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy ezzel mekkora galibát okoz!



\m/(-.-)\m/

Levy L. Smith: A Leszármazott


Levy L. Smith
A Leszármazott
- Dark Love 1 -


Eredeti megjelenés éve: 2009


Tudod milyen, amikor kiderül, hogy nem az vagy, akinek képzeled magad? Ismered azt az érzést, amikor az életed fenekestől felfordul? Szerettél már bele olyan rossz fiúba, aki tényleg rettenetesen veszélyes?

Sandra Palmer az átlagosnál is unalmasabb életet élő fiatal lány. Kalandra vágyik. A Lakewood College meghívásának köszönhetően felcsillan a remény, hogy végre kiszakadhat a monoton hétköznapokból. Nem is sejti, hogy az intézményben sötét erők leselkednek rá. Azonban amikor az egyik iskolatársát megöli egy vámpír, a dolgok a feje tetejére állnak. Sandrának ki kell derítenie, hogy mi történik körülötte, és muszáj megtudnia az igazságot vérszívónak tartott szerelméről, Donnie-ról!



\m/(-.-)\m/

2015. április 12., vasárnap

Kresley Cole: Az álmok sötét harcosa


Kresley Cole
Az álmok sötét harcosa
- Halhatatlanok Alkonyat Után 11 -


Eredeti cím: Dreams of a Dark Warrior
Eredeti megjelenés éve: 2011
Magyarországi megjelenés éve: 2014


A férfi megesküdött, hogy visszatér a valkűrért…

Ádáz Aidant meggyilkolták, mielőtt feleségül vehette volna Ragyogó Regint. A hadúr az örökkévalóságon keresztül keresi kedvesét, más-más személyiségként születik újra, de a múlt emlékei nélkül.

A valkűr várja a visszatértét…

Mihelyt Regin találkozik Declan Chase-zel, a brutális kelta katonával, azonnal felismeri benne a büszke hadúr reinkarnációját. De Declan fogságba ejti őt, mert minden halhatatlanon bosszút akar állni – és fogalma sincs, hogy ő is a világukhoz tartozik.

Vágy, mely erősebb a halálnál…

Minden újjászületésnek ára van, Aidannek az a sorsa, hogy meghaljon, mihelyt visszaemlékszik a múltjára. Vajon Regin kész felébreszteni régi szenvedélyük emlékét, hogy megmeneküljön Declan kínzásától – még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy újra elveszíti az egyetlen férfit, akit valaha is szeretett?



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: A sötétség démona


Kresley Cole
A sötétség démona
- Halhatatlanok Alkonyat Után 10 -


Eredeti cím: Demon from the Dark
Eredeti megjelenés éve: 2010
Magyarországi megjelenés éve: 2013


EGY VESZÉLYES DÉMON, AKINEK NEM KÉPES ELLENÁLLNI…

Malkom Slaine: kínozza sötét múltja, gyötri a vámpíréhség, a védelmét élvező zöld szemű lány pedig a pusztulás szélére sodorja.

EGY ŐRJÍTŐ BOSZORKÁNY, AKIT A MAGÁÉNAK AKAR…

Carrow Graie: elrejti a bánatát, csak a következő bulinak és csínytevésnek él. Egészen addig, amíg nem találkozik egy kínlódó harcossal, aki érdemes rá, hogy megmentsék.

ÖSSZEZÁRVA EGY RETTENETES BÖRTÖNBEN…

Ahhoz, hogy Malkom és Carrow túlélje a kalandot, a férfinak szabadjára kell engednie a benne rejlő démont és vámpírt.

Vajon amikor Malkom azzá a rémálommá változik, amelytől a saját népe is retteg, elveszíti-e a nőt, akiért teste-lelke eleped?



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: A gyönyör sötét hercege


Kresley Cole
A gyönyör sötét hercege
- Halhatatlanok Alkonyat Után 9 -


Eredeti cím: Pleasure of a Dark Prince
Eredeti megjelenés éve: 2010
Magyarországi megjelenés éve: 2013


Szépség és szörnyeteg…

Lucia, a gyönyörű, csábító valkűr, és Garreth MacRieve, Lykae hercege, a parázsló szemű, szenvedélyes vérfarkas elsöprő erejű románca titkokkal és veszélyekkel terhelt – pusztulást hozhat a lányra és szeretteire is.

Ám a fékezhetetlen vágynak semmi sem állhatja útját, Lucia érintése felkorbácsolja Garreth érzékeit, míg a férfi csókjának ellenállni lehetetlen.

Garreth mindenáron birtokolni akarja ezt az őrjítő nőt, védelmezni szeretné, de hogyan tudná rávenni, hogy Lucia elfogadja őrzőjének?

Egyetlen megoldás kínálkozik: Garreth kihasználja a nő gyengeségét – azt, hogy olthatatlanul vágyik a szerelmére…



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole - Gena Showalter: A tél halálos csókja


Kresley Cole - Gena Showalter
A tél halálos csókja
- Halhatatlanok Alkonyat Után 8 -


Eredeti cím: Deep Kiss Of Winter
Eredeti megjelenés éve: 2011
Magyarországi megjelenés éve: 2013


KRESLEY COLE lélegzetelállító története a kíméletlen vámpír harcosról, aki először tapasztalja meg a szerelmet, és a Valkűrről, akinek fájdalmas az érintés…

Az érinthetetlen

Murdoch Wrothnak semmi és senki nem állhat útjába, hogy megszerezze magának Danielát, az álomszép Valkűrt – az egyetlent, aki háromszáz év alatt először megdobogtatta a szívét. Ám ez a páratlan szépség jégamazon, érzékeny bőrét nem érintheti senki anélkül, hogy mérhetetlen fájdalmat okozna a lánynak.

Vajon melyik az erősebb: a különbözőségük okozta akadályok miatti frusztráció, vagy az egymás iránti őrjítő vágy?


GENA SHOWALTER érzéki meséje a vadászról és a zsákmányáról, és a köztük fellobbanó elsöprő szenvedélyről…

Örök csábítás

Aleaha Love alakváltó – testi érintkezés útján képes bárki személyiségét felvenni. Most épp egy ügynök bőrébe bújt, aki társaival idegen bolygóról érkező betolakodókra vadászik. Csakhogy csapdába esik, mert az ellenállhatatlanul vonzó Breean, az aranyszín bőrű, vasakaratú harcos, az idegenek parancsnoka, veszélyezteti új identitását, és életében először Aleaha csak önmaga akar lenni…



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: A démonkirály csókja


Kresley Cole
A démonkirály csókja
- Halhatatlanok Alkonyat Után 7 -


Eredeti cím: Kiss of a Demon King
Eredeti megjelenés éve: 2009
Magyarországi megjelenés éve: 2012


Tudta, hogy egy csóktól a királynéja lesz…

Kresley Cole lenyűgöző regénye egy démonkirályról, aki koronája visszaszerzéséért küzd, és a gonosz varázslónőről, aki a férfi legtitkosabb vágyait használja ki, hogy az útjába álljon.

A férfi rögeszméje a varázslónő, aki testét odaadja, de a szívét nem.

Miután Sabine, az Illúziók királynője a búvóhelyére csalogatja, és csapdába ejti Rydstrom Woede-ot, a könyörtelen harcos küzd a királynő csábítása ellen. Ádáz démontermészete azonban vágyik a pompás testre. Rydstrom a szökést tervezi, de közben meg akarja kaparintani Sabine-t – a saját feltételei szerint.

A királynő bukását a csatákban sebeket szerzett démon okozza, aki megesküszik, hogy mindenáron megtartja a lányt.

Amikor Rydstrom kiszabadul, elrabolja Sabine-t, és ezzel szerepet cserélnek. Most a lány küzd, hogy ellenálljon a felséges gyötrelemnek. És minden találkozás során egyre jobban vágyik könyörtelen ellenfelére.

Nem lenne szabad ennyire akarniuk egymást…

Ha le tudják győzni a közöttük álló sötét ellenséget, vajon meghozza-e Sabine a végső áldozatot, hogy megmentse démonát? Vagy a büszke király leteszi a koronáját meg a fegyvereit, hogy megtartsa a varázslónőt?



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: Vámpírzóna


Kresley Cole
Vámpírzóna
- Halhatatlanok Alkonyat Után 6 -


Eredeti cím: Dark Desires After Dusk
Eredeti megjelenés éve: 2008
Magyarországi megjelenés éve: 2011


A RITA-díjat besöprő Kresley Cole egy kegyetlen démon kufár és az őt elbűvölő, gyönyörű fiatal fél lény felvillanyozó történetével folytatja nagy sikerű Halhatatlanok alkonyat után című sorozatát. Egy igéző szépség, akit nem birtokolhat, de akinek ellen mégsem állhat…

Cadeon Woede-nak nincs nyugta, míg ki nem küszöböli a csorbát, mely szüntelen kísérti. Csakhogy amint megszerzi megváltása kulcsát, a fél lény Holly Ashwint, máris rájön, hogy a nő, akit saját céljaira akar használni, majd eldobni, éppúgy kísérti, mint a múltja.

Egy megkínzott harcos, akitől rettegnie kéne, de akit megtagadni nem tud…

Az emberként felnevelt Holly-nak sejtelme sincs, hogy a félelmetes legendák a valóságról szólnak, míg össze nem találkozik egy goromba démonnal, s az valami érthetetlen oknál fogva óvja, mint a szeme világát. A mítosz és a hatalom érzéki, új világába taszítva, Holly hamarosan eleped védelmező démona tüzes érintéséért. S megadja magát a sötét vágyaknak…

Épp csak kivívja Holly bizalmát, s mondjon le máris róla? Árulja el legvadabb álmai beteljesítőjét, szíve rabul ejtőjét?



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: Vámpírvér


Kresley Cole
Vámpírvér
- Halhatatlanok Alkonyat Után 5 -


Eredeti cím: Dark Needs at Night's Edge
Eredeti megjelenés éve: 2008
Magyarországi megjelenés éve: 2010


Néomi Laress, a híres táncos, gyilkosság áldozata lett.

Túlvilági erők birtokosaként, de az élők számára láthatatlanul kísért otthonában, elriasztva a betolakodókat, mígnem találkozik egy könyörtelen halhatatlannal, aki felébreszti szenvedélyét.

Hogy ne tehessen kárt másokban, fivérei elhagyatott kastélyházba börtönzik Conrad Wrotht, a félelmetes vámpírt.

Ám ott egy megfoghatatlan lény még mélyebbre taszítja az őrületbe.

A vámpírban vágy ébred a nő iránt, de még ha sikerül is elnyernie Néomit, az őt üldöző sötét erőktől nem szabadulhat…



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: Vámpírharc


Kresley Cole
Vámpírharc
- Halhatatlanok Alkonyat Után 4 -


Eredeti cím: Wicked Deeds on a Winter's Night
Eredeti megjelenés éve: 2007
Magyarországi megjelenés éve: 2010


Csókja könnyű…

Érintése ellenállhatatlan…

Bowen MacRieve, a Lykae klán harcosa kis híján belepusztul, amikor elveszíti az egyetlen neki rendeltetett nőt.

A kegyetlen vérfarkas szíve jéggé fagy, nem osztja meg ágyát senkivel – míg össze nem hozza a sors ellenségével, és legsötétebb vágyai lángra gyúlnak a vadító találkozástól. Amikor a gonosz erők a lány ellen szövetkeznek, a harcos minden erejét latba veti, hogy megmentse őt.

Ellenállhat-e a lány a testét-lelkét követelő Bowennek, vagy mindent kockára tesz harcias védelmezőjéért, ha sikerül legyőzniük az őket körülzáró gonoszt?



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: Vámpírszerető


Kresley Cole
Vámpírszerető
- Halhatatlanok Alkonyat Után 3 -


Eredeti cím: No Rest for the Wicked
Eredeti megjelenés éve: 2006
Magyarországi megjelenés éve: 2009


Évszázadokkal ezelőtt egy lidérces éjszakán Sebastian Wroth vámpírrá változott.

Telve gyűlölettel és örök magányra kárhoztatva nem sok értelmét látja az életnek, amíg egy gyönyörű és veszedelmes teremtés el nem jön hozzá, hogy megölje.

A Dermedtszívű Kaderin két imádott leánytestvére a vámpírok áldozatává vált, azóta a valkűrnek nincsenek érzései. Mégis valahányszor találkozik Sebastiannal, újult erővel támad fel benne a kéjvágy, és képtelen véghezvinni küldetését.

Sebastian és Kaderin menthetetlenül egymásba szeretnek, és közösen titokzatos ereklyék nyomába indulnak ősi sírokon és katakombákon át, akár a történelmet is újraírva, hogy elnyerjék az örök boldogságot.

Ám eljön a pillanat, amikor Kaderin választásra kényszerül; szerelem vagy család, élet vagy halál.



\m/(-.-)\m/

Kresley Cole: Vámpíréhség


Kresley Cole
Vámpíréhség
- Halhatatlanok Alkonyat Után 2 -


Eredeti cím: A Hunger Like No Other
Eredeti megjelenés éve: 2006
Magyarországi megjelenés éve: 2009


Lachlain, a klán félelmetes fejedelme több ezer éve keresi azt a nőt, aki a legenda szerint lecsillapítja forrongó dühét. Lachlain maga a tökéletes férfi: gyönyörű, okos, szenvedélyes, de elátkozott, aki minden teliholdkor vérfarkassá változik.

Egy nap Párizsban rátalál egy diáklányra, aki szülei halálának ügyében nyomoz, és bár ösztönei azt súgják, hogy Emma az igazi, mégis minden porcikája tiltakozik ellene. A titokzatos lány ugyanis vámpír, a vérfarkasok ősi ellensége.

Lachlain mégsem bírja legyőzni a vér szavát, elrabolja a lányt, és ősi birtokára viszi.

Útjuk során nemcsak Emma szerelmét kell kivívnia, hanem az őket üldöző vámpírokat is le kell győznie, akik maguknak követelik a lányt mint fajtájának utolsó képviselőjét…



\m/(-.-)\m/

2015. április 11., szombat

J. Goldenlane: Éjfél


J. Goldenlane
Éjfél


Megjelenés éve: 2005
Kiadó: Beholder


A ​halandók, akik folyton az öröklétről ábrándoznak, vajon belegondolnak-e abba, hogy a végtelen időnek önmagában semmilyen értéke sincsen? Annak, akinek régi barátja a halál, és akit a megsemmisülés pillanata néha jobban vonz, mint taszít, felfoghatatlanul mást jelent a pillanatok múlása. Eredendően máshogy látja tőle önmagát, a világot… a prédát és a vadászat kiteljesedését is.

Alexander Nyikolajevics Szumarokov főhadnagy egy letűnt kor mementója: udvarias, intelligens, vasakaratú arisztokrata. Csak éppen tökéletesen halott, amíg az emberek világában felkel és lenyugszik a nap. Az éjszaka uraként a modernkori London utcáin keres értelmet a monoton éjjelekben – és találkozik a Nővel, aki harmóniájában maga a tökély, akiben csak úgy izzik a tűz, az élet. Csakhogy neki már megvan a maga Hercege.

Amikor Alexander élet-halál fogadást ajánl, hogy ki nyerheti el a Nő szerelmét, ő már tudja, hogy a tét nem pusztán a létezés – hanem az őserő, amely bárminek értelmet adhat, amellyel a világot ketté lehet tépni.



\m/(-.-)\m/