2014. november 19., szerda

Nemere István: Egyiptom titkai


Nemere István
Egyiptom titkai


Eredeti megjelenés éve: 2004
Kiadó: Puedlo



Képzeljük el, hogy az észak-amerikai indiánok, akik hosszú időn keresztül csak bőrsátrakban laktak és másféle lakóhely építéséhez nem értettek, egy napon teljesen váratlanul nekiállnának felépíteni egy modern felhőkarcolót… és fel is építenék! Senki sem értené, hogyan történhetett ez, mi indította őket erre, honnan vették az ehhez szükséges tudást.


Ezzel szemben a hivatalos – mondhatni begyöpösödött, konzervatív tudomány nem csodálkozik, hogy a bronz- és rézszerszámokkal (de vassal még nem) rendelkező primitív Nílus-parti embercsoportok egyszer csak nekiálltak és felépítették a piramisokat, egymás után vagy százat is! Honnan volt az ehhez szükséges tervezői, építészeti, logisztikai, statikai tudás? Milyen eszközök álltak a rendelkezésükre?

Vagy talán mégis azoknak van igazuk, akik szerint a kunyhókban lakó primitív, még majdnem ősembereknek semmi közük sem volt a piramisokhoz, azok nem is az ő korukban épültek – hanem korábban…? Hogy egy másik, egy előző emberiség tudása alapján jöttek létre?

A könyvből sok kérdésre kapunk választ, de újakat is felteszünk. Szó lesz a múmiákról, a Szfinx rejtélyeiről és arról is, hogy az utolsó évtizedben milyen gyalázatos botrányok rázták meg az egyiptológiát, miféle aljas indulatok és akaratok akadályozták meg az igazán független kutatókat abban, hogy bebizonyítsák igazukat.



\m/(-.-)\m/

Claire Tomalin: Jane Austen élete


Claire Tomalin
Jane Austen élete


Eredeti cím: Jane Austen, A Life
Eredeti megjelenés éve: 1997
Magyarországi megjelenés éve: 2010



Claire Tomalin az egyik leghíresebb angol irodalmi életrajzíró. Ebben a könyvében Jane Austen külső eseményekben szegény életét veszi szemügyre.


A világ egyik legkedvesebb regényírója, állandó filmfeldolgozások alanya, akinek már az életéről is készült romantikus film: Jane Austen a mai napig foglalkoztatja az olvasók fantáziáját.

Claire Tomalin szórakoztatóan mutatja be a kort, a szűkebb és tágabb Austen családot és magát Jane-t.

Az eseménytelen életről természetesen kiderül, hogy azért bőven voltak benne boldog és szomorú pillanatok, hiszen ezek nélkül nem is válhatott volna nagy íróvá a férjvadász kis pillangó, ahogy egy szomszédasszony rosszindulatúan nevezte.



\m/(-.-)\m/

Jay Asher: Tizenhárom okom volt...


Jay Asher
Tizenhárom okom volt...


Eredeti cím: Thirteen Reasons Why
Eredeti megjelenés éve: 2007
Magyarországi megjelenés éve: 2010


Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP.

Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat.
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát.

Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért.

Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat…

…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.



\m/(-.-)\m/

2014. november 5., szerda

Anne Rice: Táltos


Anne Rice
Táltos
- A Mayfair-boszorkányok élete 3 -


Eredeti cím: Taltos
Eredeti megjelenés éve: 1994
Magyarországi megjelenés éve: 2003


A Mayfair-boszorkányok életének második fejezetében, a Lasherben Anne Rice ismét igéző legendát teremtett.

Új regényével ide, a boszorkánydinasztia babonával és misztikával átszőtt világába viszi vissza olvasóit.

Úgy tűnik, az Első utcai Mayfairek ideje lejárt: utolsó sarjuk, Rowan Mayfair, már nem alkalmas arra, hogy megtestesítse a Mayfairek hatalmát.

Annál energikusabban pezseg az erő a családfa más ágaiban, ahol Lasher keresztelő igyekezete nélkül, maguktól teremnek ősanyákhoz méltó boszorkányok, köztük is a legerősebb Mona, az új örökösnő. A Talamasca egyik tudósa, Stuart Gordon, tudja: az emberiség előtt egy másik értelmes faj is élt a földön…



\m/(-.-)\m/

Anne Rice: Lasher


Anne Rice
Lasher
- A Mayfair-boszorkányok élete 2 -


Eredeti cím: Lasher
Eredeti megjelenés éve: 1993
Magyarországi megjelenés éve: 2002


A Mayfair-boszorkányok életének első fejezetében, a Boszorkányok órájában Anne Rice ismét igéző legendát teremtett. Új regényével ide, a boszorkánydinasztia babonával és misztikával átszőtt világába viszi vissza olvasóit.

Újra találkozhatunk az előző kötet főhőseivel, a ragyogóan eszes és gyönyörű Rowan Mayfairrel, a boszorkánybokor királynőjével, és Lasherrel, a démonnal, aki igyekszik sötét bűbájának béklyójában tartani őt. Rowan azonban felismeri, hogy ha meg akarja óvni a gonosz rontásától magát s gyermeküket – egy új emberfajta első sarját –, menekülnie kell a démon elől. Lélegzetelállító hajsza kezdődik, tájakon és korokon keresztül, újra és újra átlépve az emberi és a démoni világ határait.

A Lasher az álmok hatalmával vezeti olvasóit a delejes történeten át, ördögi és angyali nagyravágyások és szenvedélyek szürkületi ösvényein.



\m/(-.-)\m/

Anne Rice: Boszorkányok órája I-II


Anne Rice
Boszorkányok órája I-II
- A Mayfair-boszorkányok élete 1 -


Eredeti cím: The Witching Hour
Eredeti megjelenés éve: 1990
Magyarországi megjelenés éve: 2001


A tizenharmadik és a legerősebb a boszorkányok között, a sorvasztó vágyak beteljesülését ígérő kapu.

A gyönyörű Rowan Mayfair sikeres idegsebésznő, akinek rendkívüli képessége van a gyógyításra és a rontásra. A kaliforniai partok előtt hajózva kimenti az óceánból a fuldokló Michael Curryt.

Csakhogy a Halál érintése félelmetes, természetfölötti adottsággal ruházza föl Michaelt, és ugyanakkor lidérces képekkel űzi vissza közös szülővárosukban, New Orleansba. Fokozatosan tárul föl Michael különös tehetségének és Rowan rejtett múltjának titka.

Szerelmük elválaszthatatlanul összefonódik a hatalmas és dúsgazdag Mayfair-család történetével – a vérfertőzés, erőszak és sötét érzékiség három évszázadával.

Minden titkok forrása, a kísértő, gonosz, egyre erősödő szellem, akihez Michaelt és Rowant menthetetlenül hozzáláncolta a sors. A neve Lasher, a boszorkányok szeretője.



\m/(-.-)\m/

2014. november 3., hétfő

Danielle Steel: A szellem


Danielle Steel
A szellem


Eredeti cím: The Ghost
Eredeti megjelenés éve: 1997
Magyarországi megjelenés éve: 1998


Danielle Steel negyvenedik regénye. A mű megjelenése pillanatában meghódította a sikerlisták csúcsait szerte a világon.

Az új könyv igazi főszereplője – testi valójában – már nem él. Sarah Ferguson angol bárónő kegyetlen és kapzsi férje elől keresett és talált menedéket az Újvilágban, 1789-ben.

Azokban az időkben az észak-amerikai kontinens még véres csatatér: angolok és franciák marakodnak egymással az indiánok ősi földjeiért.

Sarah azonban derűsen és boldogan él a különös házban, amelyet a titokzatos, indiánok között élő francia gróf emelt szerelme, az angol lady számára. Peregnek az évek, évtizedek, századok.



\m/(-.-)\m/