Joszano Akiko
A zilált hajam-ból
( 1878-1942 )
6.
Finom bőrömbe
forró vér hevítette
zsenge húsomba
bele kell ma kóstolnod:
magányos prédikátor.
12.
Elmaszatolt
rúzsom lángját kioltják
rózsaszín szirmok.
Éjféli zivatarban
szemeim megfáradtak.
15.
„Szerelem és vér”.
Pünkösdi rózsáimon
révedeztem így,
azon a kitavaszult
daltalan alkonyon.
16.
Nász-nyoszolyáról
függöny résen figyelem,
amint a Tejút
szerelmes csillagai
elválnak. Tán örökre.
17.
„Viszlát” – mormoltuk
a langy tavaszi estnek.
Magányos szívvel
ruháját szorongatom:
hopp, magamrahúzom.
19.
Csipkerózsával
ékítettem hajamat
és csokornyival
epedve várlak e réten:
kín csigalassú malma.
20.
Könnyes a szemed
és bocsánatom várod.
A magányos tó
tükre mint kacérkodik
a holddal – titkon lesem.
22.
Húsz véknyan illant
évem jaját kihallja
e sorok közül,
szemét elfutja a könny:
fájó dal és szerelmem.
24.
A kedves és én
tizenkilenc évesen:
arcunk tó tükrén.
A múlt szétárad belőlem:
hömpölygő patak sodra.
25.
Milyen esendő
a tiszavirág-éltű
szerelem. Mégis,
hogyan vetném lángoknak
buja tavasz dalait.
26.
Hajam kibontva
a liliom illatú
boldog szobában:
hervadásuk rettegem:
zörget rózsaszín reggel.
27.
Nem jött el hozzám.
Most nekisetétedő
alkony-érzettel
gubbasztok hárfám felett.
Ráomlik hajzuhatag.
31.
Sóhajnyi tavasz
így hull hamvába minden:
tűnékeny élet…
Hullámzó kebleim titkát
fürkésszék hát ujjaid.
32.
Hallod-e, Vándor
mint dorombol keblemben
a hárfa húrja?
Éjszakád e halmokon,
karjaim közt töltheted.
34.
Kezed tarkómon:
szerelmesen piheg
az akácvirág.
Már pirkad. Te útrakelsz.
Nem mondtam nemet. Bánjam?
35.
Esőcseppek
a fehéren lebbenő
lótusz szirmokon.
Ladikon fest a kedves,
ernyőt tartok fölé.
36.
Szürkületkor
köd nehezül a tájra.
Amint ellobban
gyertyánknak a világa:
istenfi szépség ölel.
37.
Forró fürdőből
épp kilépett a kedves.
Széltől is óvjam
bíbor köntösöm ráadom:
Ó, szépséges férfiú.
38.
Hadd hallom dalod
vizek mellett andalgó
deli-szép juhász!
Avagy bánatom rászáll
az ősz-halkított tóra.
39.
Kezembe fogom
vágytól terhes keblemet –
titok fátyla hull
A homályban, e mélyben:
parázsban izzó virág.
40.
Szívem véréből
kigyúlt reményeimért
imádva gyűlöllek.
Ám a fenyőn játszó szél
orcánkat ugyanúgy fújja.
52.
Égi büntetés
a vétkes férfinépnek:
bőrömnek hava,
hajam ében-setétje:
jelenlétem e földön.
54.
Boldog volt álmom:
áradt folyam sodrába
vörös festékem
öntöm, hogy megláthassa
távoli szerelmesem.
55.
Tegnap lett volna,
vagy eltelt ezer év is
Kedvestől távol?
Vállam mindegyre érzi
kezei érintését.
56.
„Vár kedvese. Vár.”
Valami mintha súgná:
Útrakelek hát
át virágzó mezőkön:
alkonypír holdvilággal.
63.
Sem szavak ölén,
sem lejtő dalaimban…
Azon a napon
a perc hajtott csendet:
szívemből szívedbe.
/ Villányi G. András fordítása /
\m/(-.-)\m/
