Cao-cse
A szép leány
( 192-231 )
Szerény, kecses, milyen szép ez a lány.
Szed az úton eperfalevelet.
Telik a véka. Most itt, most amott
rezeg egy kis ág a feje felett.
Felnyúlt karján a ruha visszahull.
Fején aranyos hajtűk és csatok.
Fehér csuklóján arany karperes.
Övén sirály-kék drágakő ragyog.
Fényes gyöngyök jade-színű nyakán
és egy zöld kő a korallok között.
Selyemruháját lengeti a szél,
lebegteti a könnyű kis kötőt.
A pillantása perzsel. Ajkain
- ha dúdol – orchidea lehe száll.
„Megállj!”-t int a kocsisnak az utas,
s elfeled enni, aki itt megáll.
Megkérdezem a szép lányt, hol lakik.
„A Déli Falnál” – szól a felelet.
Leány-szobája az utcára néz,
a bejárat két kapun át vezet.
Arca sugárzik, mint reggel a nap
„Beh szép!” – nem győzik dicsérni: - „Beh szép!”
Hogy nem kommendálták még senkihez!
Hogy senki meg nem kérte még kezét!
A tisztesség a fő dolog neki.
Férfinál az meg ritka adomány.
Nyelvén sok ember hordja, de csak ott. –
Találgatják, mire vár ez a lány?
Ül szobájában. Évre év mulik.
Hallja csak az éj nagy sóhajait.
/ Illyés Gyula fordítása /
\m/(-.-)\m/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése